2017.03.04
Ha a pécsi hatórás úszás után azt mondtam, hogy végre egy verseny, ahol minden jól sült el, akkor itt az ellenpont.

Ezen a versenyen, amit lehetett elrontottam, amit meg nem rontottam el, az egyszerűen rosszul alakult. Így aztán hihetetlenül szenvedős lett az egész. Persze lehet, hogy csak a pécsihez viszonyítva.

Már a nevezésnél elkövettem egy hibát. 7 órás várható versenyidőt írtam. Féltem a négy egymás utáni extrém terheléssel járó hétvégétől (Kecskemét éjszakai 12órás váltó-Pécs 6órás egyéni-Spinning maraton és ez a verseny) és attól, hogy nem fogom tudni kipihenni magam. Reálisan 6:30 körüli időt írtam volna, ha nem ebből a sorozatból jövök. A viszonylag gyenge nevezési idő következtében a lassabb sávra kerültem. A második leggyorsabbat a sávon 4-500 méterenként kellett leköröznöm. Ráadásul ők is elég gyakran kerülgették egymást. (arról most nem írnék, hogy ezt is lehetett volna lényegesen kevesebb problémával, ha mindenki figyel a többiekre)

Aztán az sem segített, hogy a hét elején saját hülyeségből sikerült egy elég kiadós ételmérgezést összeszedni. (Soha ne egyetek háromnapos tésztát, főleg ha az a spinning maratont egy radiátor tetején töltötte) Így aztán a finoman fogalmazva is felgyorsult anyagcserém miatt kissé erőtlenül szálltam vízbe. Illetve úgy gondoltam, hogy emiatt. De mint utóbb kiderült, a 3-as számú hiba is lehetett az ok. A verseny előtt mindig legyűrök egy PowerBar-os energiaszeletet, így ki tudom hagyni az első frissítést. A frissítést sikerült is kihagyni, de nagyon éhesen érkeztem a depóba, ahol aztán kiderült, hogy az energia szelet bontatlan. (Ezt a vízben már nem tudom megenni, így elkönyveltem veszteségként.)

Az első 5 kilométer egész tempósra sikerült, a pécsi versenyhez képest egy perc hátrányban voltam, de ott a sávon úszókkal segíteni tudtuk egymást (lábvíz és egy kicsit a komfort zónán kívüli tempó), itt meg a szlalomon kívül sok közünk nem volt egymáshoz. Olyannyira tempósra, hogy Esztit meg is leptem a depóban. A szervezők nem engedték kirakni a zseléket, így azt mindig a segítők hozták, itt egy rövidebb integetés után kaptam meg az első adagot. A vizet kirakhattam volna, azt meg jól elfelejtettem. Zselé után mindig innom kell. Nem akartam megvárni, míg a lányok megfordulnak a vízzel így elindultam és a medencéből frissítettem.

Na de nem csak nyavalyogni szeretnék. 10K-nál 3:03-mal fordultam. Volt rosszabb Cet-rend időm is már. 13-nál volt az első 20 percen kívüli kilométerem (20:02) a legrosszabb kilométer 21:17-es lett, de itt a táv felénél kaptam hírt az ellenfelekről, amihez egy kicsit meg kellett állnom.

Végül 3:24:58-as idővel teljesítettem a távot, az utolsó 3 kilométeren elérhetővé vált a 3:25-ön belüli idő, ehhez viszont az utolsó 200-at erősen meg kellett hajtanom, 19:15-ös utolsó kilométert úsztam.

Ezzel férfi egyéni harmadik helyen végeztem a kimondottan erős mezőnyben. A versenyt Király Róbert Belián többszörös siketolimpiai érmes vízilabdázó nyerte, a második pedig az örökös magyar bajnok szenior úszó Dr Rentka László lett. De indult a versenyen Székely Máté Agadha is akiről már egy korábbi verseny kapcsán megemlítettem, hogy annak ellenére, hogy egyike a négy magyarnak, akik átúszták a La Manche csatornát, mérhetetlenül szerény ember. Máté a verseny utolsó negyedében a második helyről szállt ki. Sajnos nem találkoztam vele, mikor végeztem, így nem tudom, mi történt vele.

Összességében közel sem volt olyan rossz verseny, ahogy azt belülről közben éreztem és úgy tűnik, hogy néhány kidörzsölődésen és a szokásos izomfáradtságon kívül más nem is maradt vissza. Meg egy adag kialvatlanság. Kegyetlenül megviselnek ezek az éjszakai úszások.

Segítő 

Királyné Csirke Eszter  10 pont