- Szeretsz futni, úszni vagy kerékpározni, de nem találod a kihívásokat?
- Szeretnél amatőr versenyeken indulni, de nem találod a lehetőségeket?
- Szeretnél egy vidám, lelkes amatőr csapat tagja lenni?
Nálunk a helyed!
Segítünk a felkészülésben, tanácsokat adunk, közös edzéseket szervezünk!
Ha nem mersz még vagy nem vagy elég felkészült egyéniben indulni, váltócsapatot szervezünk Neked a hosszabb- rövidebb futóversenyekre vagy akár traitlonversenyekre.
Sárkányhajó evező bajnokság Orfűn!
"Felnőtt gyerekeknek" remek gyereknapi programot szervezve vettünk részt a II. Sárkányhajó bajnokságon Orfűn. A nagy érdeklődésre való tekintettel két 20 fős csapat is rajthoz állt Fittbike színekben. Hatalmas csatákat vívtunk, a kezdeti hajóval való ismerkedés után egyre jobb és jobb időket eveztünk. Ennek eredményeképpen egyik csapatunknak sikerült a selejtezőkből belapátolnia magát az elődöntőkbe. Sajnos a sorsolások nem nekünk kedveztek, így a végső győztes búcsúztatott minket a versenyből. A szurkolók szerint viszont a leghangulatosabb és leghangosabb csapat díját mindenképpen mi érdemeltük volna ki
Az elégetett kalóriákat a kemény futamok utáni grill partyval pótoltuk. Minden résztvevőnek gratulálunk és reméljük a következő sárkányhajó bajnokságon rutinosabban és nagyobb csapásokkal vágunk a hullámok közé